Ringató gyermekfoglalkozás

A József Attila Művelődési Központban a Nyitnikék óvodára felkészítő foglalkozás mellett új gyermekfoglalkozás indul november 6-án. A „Ringató” elnevezésű foglalkozáson az óvodát megelőző korosztály zenei nevelésére összpontosítanak. Szeretettel várják az akár még csak néhány hónapos babákat és minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel és játszik a kicsinyekkel, oldott, családi légkörben. A „Ringató” foglalkozás minden kedden 10 órakor kezdődik a művelődési központban.

A foglalkozásokat vezeti:
Tariné Szabó Zsuzsanna
(06 70 770 3208)

Ringató foglalkozások
Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – Kisgyermekkori zenei nevelés
A foglalkozásokon az óvodát megelőző korosztály zenei nevelésére kapnak mintát a szülök, a kodályi elvek alapján. Szeretettel várunk a Ringatóra már néhány hónapos gyerekeket is és minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel, játszik együtt a kicsinyekkel, oldott, szeretetteli légkörben. Aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben, és segítségre, vagy az énekléssel kapcsolatban kialakult gátlásainak feloldására vágyik egy közösségben.
A Ringató alapítója, a módszer kidolgozója vezetője: Gróh Ilona, zenepedagógus.