Szemléletformáló rendezvény nagy érdeklődés mellett

A kulturális alapú közösségfejlesztés kapcsán szerveződött szemléletformáló rendezvény július 23-án a József Attila Művelődési és konferencia központban. Dóri Éva a Cselekvő Közösségek képviseletében mutatott be a témához kötődő országos jó-gyakorlatokat. Balogh Katalin elnök elmondta, a HACS újabb pályázati lehetőségeket jelentet meg augusztusban. Ebből az apropóból szerveződnek szemléletformáló rendezvények az elkövetkező időszakban. Cél, hogy a leendő pályázók ötleteket, inspirációt és segítséget kapjanak a pályázataik megírásához. Ez alkalommal a „Segítők segítése” című felhíváshoz kapcsolódott az előadás, a fejlesztési lehetőség rendezvényszervező szakemberek és önkéntesek informális képzésére nyújt majd lehetőséget.